Gould amandina
(Chloevia gouldiae)

Madarunkat J. Gould, Ausztrália madárvilágának lelkes kutatója feleségéről nevezte el, aki férjét kutatóútjain elkísérte, és mindenkor hűséges munkatársa volt. A genus név azonban a madár első leírása óta több ízben is változott, mert az idők folyamán a kutatók különbözőképpen értékelték a rokon fajokkal való kapcsolatokat.
Kezdetben csupán külső morfológiai bélyegek alapján legközelebbi rokonoknak a fűpintyeket vélték és ezért a Poephila genuszba sorolták (Delacour 1943). Wolters (1950) és Mitchel (1958) morfológiai és etológiai (szokástan) alapon a papagájamandinákkal való közeli rokonságot ismerték fel, és így a madarunkat az Erythrura genuszba helyezték. A legújabb vizsgálatok megerősítették a papagájamandinákkal való rokonságot, de ugyancsak etológiai bizonyítékok alaján a Gould amandinát átmeneti fajnak tekintik az Erythrura és a Lonchura (apácamadarak) genusz között. Ezen az alapon állította fel Immelman 1962-ben Chloevia genuszt. A Gould amandina jelenlegi tudományos neve tehát Chloevia gouldiae.
A modern rendszertanban a régi módszerek mellett előtérbe lépett tehát az etológia, mert a madár viselkedése fontos adatokat szolgáltat a rokonsági kapcsolatok megállapításához, és így a természetes rendszer kiépítéséhez.

A Gould amandinán látványos, szinte már-már természetellenes színezetükről híresek.
Három színváltozata van: a) feketefejű, b)vörösfejű, c)sárgafejű. Nem is olyan régen a színváltozatokat három külön fajnak tartották, de ma már tudjuk, hogy ezek csupán egyetlen faj változatai. A vörösfejű hím színe a következő: A fej felső része és a fejoldalak skarlátvörösek,, e színt hátulról vékony fekete csík szegélyezi, amely alul a torok fekete foltjával egyesül. E mögött széles türkizkék szalag fut. A tarkó és a nyakoldalak aranyoszöldek, a hát fűzöld. A deréktáj és a felső farkfedők színe kék. A begy lila színű, és ezta mell felé egy keskeny narancssárga szalag szegélyezi. A test alsó része. A test alsó része aranysárgaA szárnyfedők és a másodrendű evezők fűzöldek, a szárny többi része sötét szürkésbarna, a farok fekete. Szeme barna, csőre pirosas-fehér, de hegye kárminvörös, lába sárgás húsvörös.A madár hossza 11-14 cm.A Gould amandina valóban a legszínpompásabb díszpinty és minden madárkedvelőnek álma, hogy egyszer ilyen madarat is tenyészthessen. Pedig nem könnyű hozzájutni, mert mindig drága madár volt.

Tartásuk tapasztalatlan madártartók számára nem ajánlott!

A Gould amandina hazája Ausztrália északi része, a szavannák birodalma, vagyis az egyenlítő mentén elterülő trópusi esőerdőket körülvevő galéria-erdőkkel változó füves terület. Elterjedésének déli határa a 19. délkör vonalával esik egybe, ami a szavannák déli határa is. E területen a Gould amandina mindenütt megtalálható, a trópusi esőerdőkkel borított Jork-félsziget kivételével.
A nyári hónapokban, ami az esős évszakot jelenti, a hőmérsékleti maximum itt 40-50°C. Az óceán közelségének kiegyenlítő hatása miatt éjjel is csak ritkán száll a hőmérséklet 20°C alá. A déli részeken azonban már érezhető a kontinentális klíma hatása, ezérz az esős évszakban mértek 15°C alatti hőmérsékletet is, de a Gould amandina költési idejében itt sem száll a hőmérséklet 22-23°C alá. A Gould amandina kötési ideje ugyanis az esős évszakban van, amikor a levegő páratartalma általában 70%.

Mindenzt azért mondottam el, hogy lássuk, milyen környezetben él madarunk a hazájában. Tudva azt, hogy a Gould amandina Ausztrália legmelegebb vidékén honos, nem csodálkozhatunk azon, ha a fogságban is csak akkor érzi jól magát, igazi lénye csak akkor bontakozik ki teljes mértékben, akkor költ legeredményesebben, ha sok napfényt és magas hőmérsékletet biztosítunk számára.
Az esős évszak a tengerpart közelében a monszunhatás következtében köszönt be. A hatalmas esőzések hatására a természet bámulatos gyorsasággal újjáéled, és buja vegetáció borítja a száraz évszakban kiszáradt mezőket. A növényzettel együtt megmozdul a rovarvilág is. Repülő termeszekés egyéb rovarok tömege jelenik meg, bőséges táplálékot nyújtva minden fiókát nevelő madárnak.

Mi sem természetesebb, a Gould amandinák is családalapításhoz fognak. A múltban még azt hitték, hogy a Gould amandina még a költési időszakban is kizárólag csak magevő, és fiókáit is fűfélék félérett magvaival neveli fel. A helyszínen végzett gyomortartalom-vizsgálatokkal bebizonyították azonban, hogy a költési időszakban az öreg madarak gyomra rovartáplálékkal van tele. Állati táplálékról tehát a fogságban is gondoskodni kell, ha azt akarjuk, hogy egészséges fiókákat neveljenek.

Az első Gould amandinákat 1887-ben importálták Angliába. 1896-ban és 1897-ben már egy berlini madárkillításon nagyobb számban is bemutatták e madarakat. Ettől az időponttól kezdve rendszeresen kapható nyugati madárpiacokon, eleinte csak a feketefejű, később a vörösfejű is.

Első lépés, hogy fiatal, de teljesen kiszíneződött, tenyészképes, egészséges, és egymással rokonságban nem lévő madarakat szerezzünk be. Kezdetben különös gonddal figyeljük egészségi állapotukat. A legkisebb gyanús jelre a beteg madár azonnal elkülönítendő, és figyelni kell az ürülékét. A bélhurutot ma már rendelkezésünkre álló antibiotikumokkal rendszerint sikerül meggyógyítani, ha idejében észrevesszük betegséget. A bélhurutos megbetegedések kezelésének egyik megoldása a tetrános kezelés. Annyi tetránt kell tenni a madár ivóvizébe, amennyitől az nagyon halvány sárgára színeződik. Ebből szemcseppentő segítségével a beteg madár szájába kell juttatni néhány cseppet, amennyit fulladozás nélkül gond nélkül lenyel. A kezelést a következő napon meg kell ismételni. A betegnek tűnő madarakat azonnal különítsük el, és tartsuk 25°C-on. A tapasztalatok alapján az ilyen esetekben a legjobb az állandó 30°C-os hőmérséklet.

A Gould amandina költési ideje a téli hónapokra esik. Tenyészthetők társas voilerben és külön (nagyméretű) kalitkában egyaránt. Első esetben több pár is jól megfér együtt, és egymást a költésben nem zavarják (kalitkás tartás esetében ez nem igaz). Ha kalitkában helyezzük el, tanácsos minden párt külön költtetni. Az ajánlott kalitka mérete páronként 100x500x50. Fészeknek legjobb a kalitkán kívül ráakasztható, elől nyitott odút használni. Ebbe a hím különféle finom füvet hord, és kerek, felül nem boltozott fészket épít. Ezt azért emelem ki, mert a díszpintyek általában minden oldalról zárt, gömbölyű fészket építenek, amelynek egyik oldalán kerek bebújónyílás van. Sok faj még rövidebb-hosszabb, lefele irányuló csövet is épít a fészek bejárata elé, úgy hogy a költő madár alulról repül a fészekbe. A fészekodú legkisebb mérete 15x15x25cm legyen, legalább 5cm-es röpnyílással. A Gould amandinák általában jobban kedvelik a hosszúkás, téglalap alakú odút.
A fészekalj 4-6 tiszta fehér tojásból áll. A kotlási idő 15-17 nap. Nappal a szülők felváltva ülnek, éjjel csak a tojó. A fiatalok egészen csupaszon jönnek a világra, és húsvörös színűek. Mindkét szülő szorgalmasan etet. A fiókákat azonban csak 8-10 napos korukig tartják az öregek a fészekben. Ezen időponttól kezdve nemcsak nappal, de éjjel is a fészken kívül tartózkodnak az öregek és csak etetni járnak be. Ez a kritikus időpont a fiókák életében, mert ha nincs elég meleg a helyiségben, a még csupasz és takaratlan fiókák könnyen elpusztulhatnak.

Tapasztalt tenyésztők egybehangzó véleménye szerint a Gould amandinák 12°C hőmérsékleten csak vegetálnak, 18°C-nál kezdenek élni, 21°C felett már élénkülnek, de csak 24°C felett érzik jól magukat. Fiatal, még nem önálló és vedlésben lévő példányok 18°C alatti állíndó hőmérsékleten rövidesen megbetegszenek. A fiókák a fészket 21-22 napos korukban hagyják el. Néhány nappal a kirepülés után már kezdenek meguktól is enni, a szülők azonban még hosszú ideig etetik a fiatalokat. Egy ideig azok még éjjelre visszatérnek a fészekbe. Az egészséges és erős fiatalok első vedlése 8-10 hetes korukban kezdődik, és 10 hét lefolyása alatt befejeződik, ha legalább 21°C egyenletes hőmérsékletet biztosítunk nekik.

A Gould amandina hazájában mindig víz közelében él. Egészen természetes tehát, hogy fontos számára a levegő megfelelő páratartalma is. Különösen a költés idején! Minél magasabb a helyiség hőmérséklete, annál nagyobbnak kell lenni a levegő relatív páratartalmának is. 20°C mellett a relatív páratartalom 50-60% legyen. 24°C-nál a legmegfelelőbb légnedvesség 65-70%. Ez utóbbit rendesen nehezebb biztosítani, mint az egyenletesen magas hőmérsékletet. Mivel a Gould amandina az éjszakát nem tölti a fészekben, fészkelési alkalmatosságot csak akkor ajánlatos a kalitkába helyezni, ha apár a költésre teljesen érett, vagyis egy éves már elmúlt. Az odú odahelyezésével vagy elvonásával módunkban van a költési időt is szabályozni, és olyan módon megakadályozhatjuk, hogy ne a téli hónapokban költsön, hanem tavasszal (március-május).

Gyakran megesik az is, hogy a Gould amandina fészkelési ösztöne gyenge, ezért helyesen járunk el, ha az odúban magunk készítjük el a fészket úgy, hogy a költő párnak a fészkelőanyagot csak elrendeznie kelljen. A természetben találtak olyan fészket is, amelyben a tojások mindennemű fészkelőanyag nélkül, a faodú természetes korhadékán feküdtek.
A fészekkészítéshez szükséges fű lehetőleg 8-10cm hosszú legyen. Ezt a hím a közepén ragadja meg és kötegekben viszi az odúba. Ezzel szemben a legtöbb díszpinty a fészkelőanyagból csak egy szálat vesz fel és azt a végén ragadja meg.

A Gould amandina csendes, bizalmas természetű madár. Rendesen csak a költési időszakban lesz élénkebb, igazi fénye ekkor bontakozik ki. Könnyen költ fogságban, ám szép számmal akadnak párok, amelyek semmiféle költési hajlandóságot sem mutatnak. Ennek oka jórészt az a tény, hogy tenyésztésükben gyakran veszik igénybe a japáni sirálykát. A Japánban tenyésztett és onnan importált madarak úgyszólván valamennyien ily módon nőnek fel. Márpedig az eddigi tapasztalatok szerint a japáni sirálykák által felnevelt másfajú díszpintyek egész életükben a sirálykához vonzódnak inkább, és saját fajukhoz tartozó egyedekkel nem hajlandók költeni. Ez a káros sirályka-behatás lényegesen csökkenthető, ha a fiókákat, mihelyt önállókká lettek, elválasztjuk a nevelőszülőktől, és aztok csupán egymás társaságában lehetnek.

Táplálás

Élelmezésük minél változatosabb legyen. A száraz magvak közül nálunk csak a kanári köles (fénymag), fehér köles (ennek hiányában vörös köles) és a muharmag jöhetnek számításba, valamitn azon gyári magkeverékek, melyek csomagolásán Gould amandina (is) található.
Fontos a szerepe minden fogságban tartott madár táplálásában a csíráztatott magvaknak. Csíráztatásra minden kölesfajta megfelel, tekintet nélkül a színére. A vitamin-ellátás érdekében a csíráztatott magvakon kívül elengedhetetlen a zöld eledel is. Elsősorban a salátát kell említenem, amit minden madár szívesen fogyaszt. Ugyancsak kiváló zöld eleség a tyúkhúr, amely főleg kerti művelés alatt álló területeken tömegesen nő. A salátát és minden zöldeleséget csakis mosás és 1-2 napos hűtőben történő tárolás után szabad csak madarainknak adni, elkerülve így a vegyszeres mérgezést.

Amint már előbb említettem, a Gould amandina hazájában a fiókák felneveléséhez fontos táplálék a termeszek. Mi sajnos termesz-csemegével nem szolgálhatunk, pedig a Gould amandina amit egyszer megszokott, attól nemigen tágít. Ezért nemegyszer nehézséget okoz a nálunk beszerezhető állati eredetű táplálékra (hangyatojás, lisztkukac, főtt tojás) rászoktatni őket.
A németek találtak azonban egy olyan tojásos eledelt, amit minden Gould amandina szívesen fogyaszt, és amivel fiókáit is kifogástalanul felneveli. Ennek receptje a következő: 15 dkg hántolt és gondosan megtisztított fehér kölest alaposan összekeverünk egy nyerstojás sárgájával. A nedves keveréket pergamen tpapíroson vékony rétegban szétterítjük, és lehetőleg napfényen gyorsan megszárítjuk. Természetesen ebből is csak annyit szabad egyszerre készíteni, amennyit rövid idő alatt fel tudunk etetni.

Tavasztól őszig a legkülönfélébb vadon termő, könnyen gyűjthető növények félérett magvaival és terméseivel is változatossá tudjuk tenni madaraink étlapját A külföldi irodalom szerint a következő, nálunk is sokfelé megtalálható növények jöhetnek számításba: egynyári perje (Poa annua), réti perje (Poa pratensis), sovány perje (Poa trivialis), pásztortáska (Capselle bursa- pastoris), vad rezeda (Reseda lutea R.. luteola), egynyári ligetszépe (Oenothera biennis) stb.

Forrás: Búvár, 1967, 5. szám - Díszmadárkalauz (Matthwe - Tanya) 2004